A két éves gyermek játékai

Ha azt tapasztaljuk, hogy az idáig bûbájos gyermekünk hirtelen egyik kérésünket sem teljesíti, vagy éppenséggel szöges ellentétét teszi a tőle elvárt tevékenységnek, akkor biztosak lehetünk benne: gyermekünk egészségesen fejlődik. Beköszöntött a dackorszak! Ki vagyok én? – ez a kétéves gyermek központi problémája. Másfél éves kor körül kerül ebbe az „identitás-válságba”, és még hároméves korában is ezzel küszködik. Mi az, ami még ő – és mi az, ami már nem. Ezért nehéz ilyenkor velük. Próbálgatják az erejüket, hogy mire képesek, és hogy meddig mehetnek el velünk szemben. Ezt az ellenállásukat csökkenti, ha nagyobb önállóságot szavazunk meg a csemeténknek. Így ugyanis az általa megoldott feladatok hatására megnő az önbizalma, pozitív képet kezd el kialakítani magáról, és nincs szüksége folytonos önigazolásra. Ebben a korban a gyerekek önállóságra törekvése miatt már nehézkessé válhat az öltözködés, a fogmosás, a fürdés és az evés. Próbáljuk meg játékossá tenni gyermekünk számára a hétköznapi tevékenységeket, és amire már egyedül is képes, hagyjuk, hogy egyedül csinálja (persze szülői felügyelet mellett). Ez az életszakasz egyben igazi kutató korszak is: ilyenkor a gyerek mindent meg akar ismerni, mindent ki akar próbálni. Örökké mozgásban van, egyfolytában másznia, ugrálnia kell. Most tanulja meg uralni a testét, és elmegy teljesítőképessége legvégsőbb határáig. Miközben fáradhatatlanul tevékenykedik, levezeti felgyülemlett energiáit, feszültségét is. Támogassuk ebben, és adjunk neki minél több lehetőséget ahhoz, hogy mozogjon, ügyesedjen. Vigyük játszótérre, tanítsuk meg felmászni a csúszdára és lecsúszni onnan, rúdon, kötélen csimpaszkodni, hintázni. Mutassuk meg neki, hogy kell biztonságosan lépcsőt járni, pallón egyensúlyozni. Itt az ideje a kismotoroknak, a traktoroknak, amelyeken ülve lábbal lökheti előre magát. Így készül fel a háromkerekû biciklin való közlekedésre – erre a legtöbb gyerek majd hároméves kora körül válik képessé. ősszel bevonhatjuk a piciket a kerti munkába is. Adjunk a kezükbe biztonságosan kialakított kerti gyerekszerszámokat (gereblyét, ásót), és kérjük meg, hogy gyûjtse össze egy kis kosárba a faleveleket. De a diószedésben is jól jön egy aprócska segítő kéz! Bár úgy tûnik, a tipegő korú gyerek állandó mozgásban van, mégis fontos, hogy időnként leültessük. Szüksége van arra is, hogy egy helyben is nyugodtan tevékenykedjen, nézelődjön. Itt az ideje, hogy bevezessük a mesehallgatás, a rajzolás és a zenehallgatás örömeibe. A szülő feladata, hogy megtanítsa gyermekét figyelme koncentrálására, amely később elengedhetetlen lesz a tanulásban. Itt is, mint minden másban, a szülői minta követése a leghasznosabb. Ha a gyermekünk azt látja, hogy mi is képesek vagyunk elmélyülten olvasni, vagy zenét hallgatni (lehet az „felnőtt” zene vagy könyv), a gyerekünk is utánozni fog minket. Ezzel szemben, ha azt tapasztalja, hogy mi sohasem nyugszunk a fenekünkön, ellenben tőle ezt várjuk el – az ellenkező hatást érhetjük el. Nevezetesen azt, hogy a gyermekünk kerülni fogja az efféle csendes tevékenységet. Csendes vasárnap délután heveredjünk le kedvenc könyvünkkel a kedvenc kanapénkra, és figyeljük meg a gyermek reakcióját. Valószínûleg ő is hasonlóan fog tenni. De az is lehet, hogy hozza kedvenc mesekönyvét, és máris kezdődhet a közös olvasgatás. Az olvasás, a könyv – remélhetőleg – a későbbiekben is életének fontos része marad. Az irodalom szeretetét most alapozhatjuk meg, azzal, hogy rendszeresen ölbe vesszük, és mesélünk neki. Mindig a korának megfelelő mesét olvassunk fel neki, szép, igényes kivitelû illusztrációval. Mutassuk is meg a képeken, hogy miről beszélünk, és beszélgessünk el vele a hallottakról. Akár el is játszhatjuk, amit a képen látunk. Megkérhetjük a kicsit, hogy adja elő, hogyan alszik a szereplő a képen. A kicsinek nyilván lesznek majd kedvenc könyvei, amelyeket százszor is meg akar hallgatni, ám jó, ha kap újakat is. Aztán ezeket a könyveket cserélgethetjük is a baráti körünkben. Legjobb, ha a gyerek maga választja ki a könyveket, így nagyobb érdeklődéssel és örömmel fogja hallgatni. A bilire szoktatás kezdete is erre a korra tehető. Vehetünk a gyermekünk számára egy vonzó bilit, amelyen szívesen ücsörög, akár játékból is – ám soha ne erőltessük gyermekünket szobatisztaságra. Ellenkező hatást érünk el vele. A szobatisztaság természetes velejárója a gyermekek egészséges fejlődésének. Arról szól, hogy a gyermek már tudja, hol van a végtermékek helye. Kezdetben az is jó, ha ez a hely a pelenka. A helyére rakós játékok, puzzle-ok, kisebb-nagyobb kockák ezért segítik a gyermekek szobatisztaságának kialakulását. Rajzoljunk, hajtogassunk, gyurmázzunk a gyerekkel. Ezzel felkeltjük az érdeklődését, hogy maga is hasonlóval próbálkozzon. Ma már léteznek egészen kis gyermekek számára is élvezetes játékot nyújtó „gyurmacsaládok”. Ezekben különböző formák találhatók, melyeken keresztül egyszerû mûvelettel lehet átpasszírozni a gyurmát, és mégis egy nagyobb „mûalkotást” – kutyát, macskát – lehet készíteni belőle. Kellő elővigyázatosság mellett már kétéves kortól „alkothat” képeket zsírkrétával, temperával, vízfestékkel. A legnagyobb élvezetet azonban az nyújtja, ha közvetlenül az ujját dughatja a festékbe, és azzal mázolhat a papíron. A zene is fontos része az emberi életnek. Hallgassunk vele gyermekdalokat, énekeljünk, táncoljunk, tapsoljunk. Doboljunk a fedőkön, ütögessünk össze kanalakat, de vehetünk már „igazi” hangszert: xilofont, kis dobot, játék-trombitát. Bár ez a kor még nem a színházba, moziba járás ideje, rövid meséket a tévében, videón, dvd-n is nézhetünk már vele. Figyeljünk oda, hogy a rajzfilm, a mesefilm neki való legyen. Mindig vele együtt üljünk le mesét nézni, és menet közben beszéljük meg a látottakat. Ne cserélgessük gyakran a meséket; a kicsik imádják sokszor megnézni ugyanazt. Az ismétlés óriási haszna, hogy jobban megértik, feldolgozzák a történet tartalmát, részleteit. Nálunk kétéves korban a legnagyobb sláger a Vízipók-Csodapók, Kukori Kotkoda és Lolka-Bolka voltak – a ma gyermekének is megvannak a saját kedvencei. A gyerekek életében kétéves korban már megjelennek a fantáziajátékok. Ezek nagyon hasznosak a gyermekek egészséges belső világának kialakulásához. Összhangba hozzák a gyermekek vágyait, álmait, amelyekben minden lehetséges azzal a külső világgal, amely a való életben sokszor rideg és korlátozó. A játékban két világ ötvöződik: a fantázia és a valóság. A gyermek így tanul meg kompromisszumot kötni a vágyai és a külvilág között. Bevezetődik egy újfajta játéktípus is, a tettetés, más néven: a szerepjátszás. Kisebb korában már megvolt ennek az előképe. Ez volt az ún. „mintha” játék. Amikor az egy-másfél éves kicsi a saját fejébe nyomta az apja kalapját, vagy a babájával, az autójával játszott, még nem tudta, miről van szó, inkább csak leutánozta a szüleit, a nagyobb testvért. A kétéves gyerek viszont már képes igazából utánozni kertészkedő apukáját, vagy házimunkát végző anyukáját. Igazi varázsló. A babáknak, játékállatoknak is nagy jelentőségük van a gyerekek életében. A fiúk kezéből se vegyük ki őket azzal, hogy „lányoknak való”. Lehet, hogy a macik és babák lassan már elfoglalják a gyerek kiságyát, de nagy szükség van rájuk, és nemcsak most, de a későbbiekben is. ők lesznek majd a képzeletbeli kalandok népes szereplői. Rajtuk tölti ki a tipegő a haragját – mellesleg tanulságos hallgatni, ahogy neveli, püföli, szeretgeti őket. Levezeti az indulatát rajtuk (a szülőknek szóló indulatok egy részét is ők kapják…). Eljátsza rajtuk a megélt, megtapasztalt emberi viszonyokat, annak mintájára, ahogy mi velük és szeretteinkkel bánunk. A gyerek a játék révén ismeri meg a világot, abban önmagát. Miközben játszik, önfeledt élvezettel sajátítja el mindazt a készséget és tudást, ami felnövekedéséhez szükséges. (Forrás: szülőkháza.com)