Félelmek között
Kis kezecske az enyémben,
reszketnek bennem a hangok,
gyermekem kórházban fekszik,
félelmek között bolyongok.
Fehér falak, zord folyosók,
halk léptek visszhangja kísér,
bennem számos aggodalom,
minden nap új reményt ígér.
Láz csókolja a homlokát,
bágyadtan fekszik az ágyon,
én csak őrizem az álmát,
miközben jobb hírre várok.
Fejemben a gondolatok,
mint viharfelhők, csak gyűlnek,
de biztató szavak fényében,
majd szelíd esővé szűnnek.
Segítő kezek gyógyítják,
szeretet vezeti őket,
egy-egy biztató szó nyomán,
én is bizakodóbb lettem.
Fiam ma gyógyultan kelt fel,
láza végre messze szaladt,
ahogy rá nézek csendesen,
szívemben csak hála maradt.
Napfény táncol a teremben,
arany hidat rajzol elé,
mintha ő is azt mondaná:
"Most már hazakísérlek én."
Végre meggyógyult a fiam,
nevetése messzire száll,
a remény újra felragyog,
csak köszönni tudom ma már.
Ahogy fogom a kis kezet,
hála ébred a szívemben,
mert a gyermekem mosolya
letörli minden könnyemet.
(írtam Mozsár Csabának: 2026. június 23. - © Szerzői jog fenntartva!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése