Cseresznyebefőtt

 Hv:

cseresznye  x kg

cukor üvegenként 4 ek

szegfűszeg, üvegenként 2 db

víz






 Elkészítés:

Az üvegeket előkészítem, beteszem a mosogatógépbe és elmosom őket a fedelekkel együtt. Ez a csírátlanítás. (De lehe úgy is, hogy vizesen az üvegeket mikróba tesszük  3 percre magas fokozatra.)

Addig a cseresznyét vízbe rakom legalább 30 percre.

Aztán szépen  megmosom, és válogatom és három külön tálba szortírozom, egyikbe a teljesen jót, a másikba az ehetőt, harmadik lesz a rosszak. (Vigyázni kell, mert ha rossz kerül bele, megromolhat.)

Ezek után az üvegekbe szedem a szemeket, megrázogatom és megütögetem az üvegek alját, hogy a cseresznyék elhelyezkedjenek. Ha befejeztem az adagolást, akkor rászóróm a cukrot teszek bele szegfűszeget, és vizet öntök mindegyikre.

Elővizezett celofánt szorítok az üvegekre, és rátekerem a tetőket. 

Ezután az üvegeket fejre állítom 5 percre, majd előkészítem a tepsit, és belerakom az üvegeket. 

Beteszem a sütőbe és öntök bele vizet. 

180 fok és 40 perc.

Eddig kell a sütőben lennie. Ezek után kikapcsolom, és hagyom ott kihűlni.

Biztonságképpen egy nagy kosárba rakom az üvegeket, és bebugyolálom szépen 3  napra. Utána mehet a polcra a helyére.

 

     

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések