1-2 nappal előtte már közölték velünk az otthonban, hogy akár ma is jöhet már a telefon.... Így közölték, vagy a hétvégéig..
Apu nem bírt velem bejönni az otthonba. Július 22-én már nem volt nyitva a szeme... Mint aki aludt... Sírtam, puszilgattam, tehetetlen voltam.
Elmondtam, hogy mennyire nagyon szeretem, és mennyire jó, hogy ő az én ÉDESANYÁM! Hogy jobbat nem is kívánhatnék magamnak.
De azt is elmondtam, hogy ha már nem bírja, ha egyszerűen nem megy, miattam ne....
Nem tudom mit mondjak... nagyon fáj az elvesztése...
Lehet, hogy sosem múlik el a fájdalom.... Kimondhatatlan... :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése