Sikertörténet név nélkül az internetről (fogyás)

 

Elkeseredett fogynivágyók figyelem!

 

Egy kedves ismerősöm irta le a történetét, amit többen kipróbáltunk-és valóban működik a dolog-jobban-és látványosabban mint pl. a 90 napos diéta, ráadásul igen erős tisztitó hatású.

Mi annyit változtattunk a dolgon, hogy a paradicsomot-100%-os paradicsomlével váltottuk fel+ vitamint és Cromot szedtünk.

A diéta csak az első két-három nap nehéz(akkor van egy kis fejfájás, szédülés)-utána nem érzel éhséget, mert a folyamatos paradicsomlé ivás-teljesen elnyomja.Mindeggyikünk aki kipróbálta 2,5 hét alatt teljes 1 szám differenciát tapasztalt meg-és a bőrünk "megszépült".

Ismerem az illetőt-és sokat beszéltem vele-azóta neki 2-3 kg jött vissza a leadottakból.

 "2006 márciusában döntöttem úgy, hogy elég a szenvedésemből és az önsajnálatból, mától fogyózok!

Nagyon nehéz volt az első 2 hét, de az eredmény magáért beszélt: 2hét, -11kg!
Valóban hihetetlen, de ez igaz, mert 98kg helyett 87kg-t mutatott a mérleg!

Rám, aki minden diétát kipróbáltam már, s mindet eredménytelenül, most doppingszerként hatott a látvány, s még több erőt adott a folytatáshoz!
A lényeg az, hogy fejben véglegesítsük a fogyást.

Az én módszerem a következő volt:
- éhgyomorra 2dl citromlé,
- reggelire 2-3 szem paradicsom (nagyon nagy zsírégető hatású), semmi más hozzá,
- 10-11óra felé 2 joghurt, ebéd:1dl citromlé,3-4szem paradicsom 1 joghurt,
- 3-4 óra felé ismét paradicsom 3-4 szem, 2-3 szelet párizsi,
- vacsi: 2 dl citromlé, paradicsom, joghurt,
- este 6 óra után csak zöldség és joghurt.
Folyadékot bármennyit lehet inni,de csak vizet. Bármikor megéheztem, csak paradicsomot ettem, gyümölcsöt csak este 6-ig, utána megint paradicsom!

 Lehet, hogy túlzásnak hangzik a paradicsom ilyen gyakori evése, de ez bevált!
Sőt a vércsoport szerinti diéta kimondottan a paradicsomot részesíti előnyben.

Csak 2 hétig ittam a citromlevet minden nap, utána csak havonta 1 hétig!

Az első 2 hét után 11 kg-t fogytam, aztán megállt egy kicsit és folyamatosan hol 6-8 kg, hol pedig 9-10 kg ment le.

Mellőztem a péktermékeket, búzalisztből készült tésztaféléket, édességet és a szénsavas üdítőket. Sajnos én dohányzom és kávézom is, persze ezek is el nyomták az éhségérzetet.

Hát röviden ennyi a története a fogyásomnak.
Iszonyat nagy erő és elszántság kell hozzá, de megéri a kínlódást.

Augusztusra 56 kg-ra fogytam le 98 kg-ról."

Sok sikert kívánok mindenkinek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések