2014-10-23

Fokhagymás hús Edy módra


Fokhagymás karaj


hozzávalók / 3 adag

  • 1 kg rövid karaj
  • fokhagyma (3-4 gerezd) vagy fokhagymasó is jó
  • 3 ek disznózsír
  • fekete bors
  • só ízlés szerint
  • víz


konyha: magyar
adag: 3 főre
elkészítési idő: 30 perc
Ilyen lett

Elkészítés

  1. A karajt  bevagdossuk, másképp felpöndörödik, enyhén kiklopfoljuk /ne túl vékonyra/.
  2. Mindkét oldalát besózzuk, de csak az egyik oldalát borsozzuk. Ugyanezt az oldalt megkenegetjük a péppé zúzott fokhagymával /fokhagymasóval/.
  3. A zsírt egy serpenyőben felforrósítjuk, és a karajszeleteket úgy tesszük bele, hogy a borsos-fokhagymás fele legyen felül. Lefedjük, és közepes lángon addig pirítjuk, amíg megpirul az alja. Megfordítjuk, és kevés vizet öntünk alá.
  4. Ha puha, a hússzeleteket kiszedjük.
  5. Ha azt akarjuk, hogy legyen husis zsírunk, akkor a zsírba újból egy kanál vizet öntünk, és addig keverjük, míg a pirult részek fellazulnak, és elfővi a vizet.
  6. Ezt a zsírt kenhetjük kenyérre, de a hús fogyasztásakor a húsra is önthetünk belőle. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Burgonyaleves Edy módra

 4 személyre: 1 púpozott evőkanál sertészsír 6 gerezd fokhagyma 0,5 evőkanál pirospaprika 2 evőkanál liszt 1 kg bur...