Álmok3: Málta & Gozo szigetén
1.nap 08.26. (hétfő)
|
Indulás Dunaújvárosból
02:30-kor. Érkezés Ferihegyre 03:50-kor.Várakozás, becsekkolás és várakozás.
Kapunyitás: cc. 6:00
Gép indul a kifutóra:
6:30
A felszállást
megkezdjük 6:45-kor.
Leszállás: 8:10-kor Máltán,
Luqa-n.
Csomagfelvétel és
transzferbusz megkeresése a reptéren, indulás a szállodába.
Luqa-n a repülőből való
kiszállás után teljesen elborított minket a pára, olyan volt, mintha vizes
lenne a nadrágunk. A reptérről vezető út számomra kicsit kopárnak tűnt,
tenger sehol. Mindenhol kaktuszt láttam, és csodás mészkőfalakat, épületeket.
Ahogy a transzferbusz sorban szállította az embereket a különböző
szállodákhoz, megállapítottuk, hogy jól tettük, hogy nem itt foglaltunk
szállást, semmilyen romantika nem volt ezeken a helyeken, innen még messze
volt a tenger. Kb. fél óra utazás után megpillantottuk végre a tengert, és
megérkeztünk az Ambassador Hotelhoz. Csodálatos látvány fogadott bennünket. A
Szent Pál öbölben (St. Paul’s Bay) a tenger partján fekszik a szálloda, az
erkélyről csodásan kilátásban volt részünk. Jó választás volt a Hotel, a
leírásnak szinte teljesen megfelelt, csak a színei változtak meg kicsit. A
sárga erkélyek szürkére lettek festve. A hotel alkalmazottjától megkaptuk
egy külön helyiség kulcsát, ahol elhelyezhettük a csomagokat délután kettőig,
amikor elfoglalhatjuk a szobát. Ebben a helyiségben lehetőségünk volt zuhanyzásra
is, ami igen jólesett, mert nagyon meleg volt, amit eléggé nehezen viseltem. Ezután útra keltünk és elkezdtük felfedezni
Xemxiját, útközben megcsodáltuk a tengert is. Elsétáltunk a büféig, majd a
Xemxija Caffé Lounge étteremben megebédeltünk. Csirkés, sült krumplis,
salátás ételt ettünk. A saláta neve: Coleslaw salad. =Receptet leírtam másik bejegyzésben= Nagyon finom volt, és kedves volt a személyzet. Ezután
visszamentünk a Hotelba, elfoglaltuk a szobát. Dohányzó szobát kaptunk, mert
ezt kértünk. Kipakoltunk, lezuhanyoztunk ismét, és aludtunk egyet. Alvás után
ismét útra keltünk. Megnéztük a közeli boltban mit lehet kapni. Megvásároltuk
az első sört, majd elmentünk az étterembe vacsorázni. Mindketten wrappot
ettünk krumplival, salátával, díszítéssel, a wrapp bárányból készült. Nagyon
finom volt. Ezután elsétáltunk a boltíves építményhez és utána visszamentünk
a szállásra. Éjjel nem sokat aludtam, mert nehezen viseltem az állandó
forróságot. Szerencsére volt légkondi a szállodában, e nélkül kicsit nehéz
lett volna.
|
2.nap 08.27. (kedd)
|
7:30-8:30-ig lehetett
reggelizni, ezért 7-kor keltünk, és lementünk reggelizni. A reggeli benne
volt a szállás árában, és ennek nagyon örültünk, mert finom kajákat ettünk.
Svédasztalos megoldás volt, szalámi kétféle, vaj, kétféle dzsem, sajt,
uborka, paradicsom, kalács, 2féle kenyér, müzli, tej, kávé, almalé,
mandarinlé, teák, piritós. Utána elmentünk boltba, aztán lementünk a
strandra, fürödtünk. Ebédelni mentünk és lementünk a szálló melletti öbölhöz, és
fényképeket csináltunk a szálloda előtt. Délután elsétáltunk a közeli
magaslatra, ahol megnéztük és fényképeztük a sétaút melletti mészkő
kerítéseket, romokat, fentről a panorámát, és a felettünk lévő utcákat,
házakat. Este 18:57-kor kezdett a nap lenyugodni, ekkor még fentről sétáltunk
lefelé. Ezután elmentünk inni a parkolóhoz, majd vacsorázni mentünk.
|
3.nap 08.28. (szerda)
|
Reggel megnéztem a
napfelkeltét 6:40-kor, majd elmentünk reggelizni, és lementünk a tengerhez.
Fürdés után elsétáltunk az öböl másik oldalrára (Vecchia), végig sétáltunk a
Promenádon, sok képet készítettünk a
csodás látnivalókról, a pálmafákról, épületekről, majd találtunk egy kis
strandot, amely egy ottani szálloda saját privát strandja volt. Itt is
csináltunk képeket. Ezután elmentünk ebédelni, délután lementünk a tengerhez
és fürödtünk, majd vettünk vacsorát és leültünk a sétányon egész estig.
Megnéztük a fényeket.
|
4.nap 08.29. (csüt.)
|
Zoli is megnézte a
napfelkeltét 6:46-kor, és lefényképezett engem is. Utána elmentünk a
strandra, és enni utána. Majd szerettünk volna aludni a szállodában, de jött
egy takarító, így elmentünk ismét a tengerre. Később elmentünk fagyizni, és
bevásárolni a boltba. Vacsora után tv-ztünk, filmet néztünk.
|
5.nap: 08.30.GOZÓ
(péntek)
|
Ma felkeltünk, és
reggeli után visszajöttünk a szállodaszobába és meg akartuk tervezni a mai
programot. Nem tudtuk eldönteni, hogy hova menjünk. Ezért elhatároztuk, hogy
amelyik busz előbb érkezik, azzal megyünk. A 222-es busszal utaztunk
Cirkawa-ba, ott megvártuk a kompot, és átkompoztunk Gozo szigetre, a Mgarr
állomásnál szálltunk ki. Innen a 301-es busszal mentünk Ir-Rabatba. A
buszmegálló környékén körülnéztünk, ittunk egy kávét és ettem egy citromos
sajttortát. Felszálltunk a 311-es buszra és elutaztunk a Kék Ablakhoz.
Csodálatosan szép volt. A köveken járva és a függőleges partszakasz
legszélére nem mentem kimenni, erős félelmem volt. Zoli csodásan lépdelt a
különféle képződmények között. Utána visszamentünk Rabatba, megnéztük a
Citadellát és a várat, no meg a környékét. Találkoztunk magyarokkal is. Utána
visszamentünk enni oda, ahol kávét ittunk, majd elmentünk a buszmegállóba és
felszálltunk a 301-es buszra, visszaértünk a kikötőbe /Gozo Ferry vagy
Mgarr/, majd ezt követően felszálltunk a kompra. Nagyon erős szél volt,
kikötés után a 221-es busszal visszamentünk Xemxijába. Zoli megmártózott a
tengerben, én nem, mert nagyon fújt a szél. Megvásároltuk a vacsoránkat és
visszatértünk a szállóba. A tenger melegebb volt, mint a levegő. Este tv-t
néztünk és naplót írtunk.
|
6.nap 08.31.(szombat)
|
Reggel felkelés után
reggelizni mentünk, majd ... A mai napon már felhősebb az idő. Elmentünk
Valettába, sok szép épületet megnéztünk és fotóztunk. Ilyen volt az Auberge
de Castille elnöki palota, voltunk a Saint
Catherine templomban és az Elmo Erődnél. Megnéztük a Szent János Katedrálist
kívülről, mely Málta
egyik legnagyobb reneszánsz katedrálisa, a sziget vallási és kulturális
életének központja, díszes barokk berendezéssel és Caravaggio festményekkel. Itt
is csináltunk fényképeket is. Elmentünk a Felső
Barakka kertbe, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a nagy kikötőre. Innét
lifttel ( kb. 1 EUR) le tudunk menni a kikötőbe, vagy gyalog, mi gyalog
mentünk. Jártunk a Nagymesterek Palotájában és kertjében, megnéztük a Nagy
Kikötőt, láttuk Valetta mester szobrát is. Sok képet csináltunk.
Délután fürdeni
mentünk.
|
7.nap 09.01.
(vasárnap)
|
Felhős időre
ébredtünk. Reggeli után elmentünk
Marxaslokkba, megnéztük a kék hajókat, a hal- és gyümölcspiacot, ruhapiacot,
ékszereket és ebédeltünk is. Vettünk nekem egy gyűrűt, ami olyan alakú mint egy korona. Utána hazajöttünk és délután fürödni mentünk.
|
8.nap. 09.02. (hétfő)
|
Esős időre keltünk.
Reggeli után lementünk fürödni a tengerre, szeles volt az idő. Délután
elmentünk a hotel alatti öbölbe napozni, és Zoli fürdött is, ahol megcsípte
két helyen a medúza. Utána pihentünk és megkezdtük a bepakolást a bőröndbe.
|
9.nap 09.03. (kedd)
|
Esős, felhős reggel.
Ma reggeli után buszra ültünk és elutaztunk Sliemába, itt sokat nézelődtünk,
lementünk a tengerhez, ahol óriási szél volt. Sok képet csináltunk. Nagyon
szép volt. Majd erősen borulni kezdett, végül ömleni kezdett az eső. A buszmegállóban
voltunk, és így felültünk egy Buggibbába tartó buszra, és elutaztunk oda.
Sétáltunk egy kicsit, majd ittunk egy capuccinót és sétáltunk és fotókat
készítettünk. Nagyon szép volt. Hazafelé sétáltunk, aztán Roti megállóig
buszoztunk, majd elmentünk a szállodába picit pihenni, és pakolászni. Később
lementünk a partra és fürdés helyett kicsit üldögéltünk a parton, míg a nap
le nem ment. Napozni már nem tudtunk. Hűvös volt a levegő. Elmentünk
vacsorázni, csináltunk az étteremben búcsúképeket magunkról és visszajöttünk
a szállóba.
|
10. nap 09.04.
(szerda)
|
Utolsó fotók készítése
a szobáról.
Hazaindulás.
Transzfer busz
elszállított minket a repülőtérre. Várakozás, csekkolás után irány Budapest.
Budapestre délelőtt érkeztünk meg. A reptéri busszal elmentünk Kőbánya Kispestre, onnan a 3-as metróval mentünk a Népligetbe, és haza. |
BUDAPEST REPTÉR
Úton Gozó szigetre
Borús idő a Kék Ablaknál
Kék Ablak |
A Chatedral Gozo - Victoria /székesegyház/ finom barokk struktúra formájában épült teljes egészében a helyi mészkőből. ( Lorenzo Gafa máltai építész tervei alapján ) Egy magas harangtorony, öt harang, 1739 festmény.
Valetta mester
Our Lady of Victories Church
St. Catherine Church |
Az 'Auberge de Castille' a miniszterelnöki palota |
Barakka kert |
Valetta |
St Elmo Erőd |
Szent János Társkatedrális /Valletta/
A Nagy Mesterek Palotája épülete
Nagy Mesterek Palotája
GrandMaster's Palace
Marsaxlokk |
A szálloda melletti öbölnél |
Sliema |
Sliema |
Bugibba |
Strandunkon |
Búcsúeste
Megjegyzések
Megjegyzés küldése