ÁLOMBAN ENYÉM VAGY
A boldogságunk némán meghúzódottÉs mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése